2002-es világbajnokságon játszott Brazília-Costa Rica mérkőzés a torna egyik leglátványosabb és legemlékezetesebb találkozója volt. A későbbi világbajnok 5-2-es győzelmével zárult találkozó 72. percében olyan esemény történt, amelyre akkor még kevesen kapták fel a fejüket, ma már viszont szinte történelmi jelentőségű momentumnak számít: akkor ismerhette meg a világ azt a furcsa becenevű brazil fiút, Kakát, aki az azóta eltelt négy évben a földkerekség egyik legjobb játékosává vált.
Ricardo Izecson dos Santos Leite 1982. április 22-én született Brazília fővárosában, Brasiliában. Világsztárrá lett honfitársai többségével ellentétben nem nyomorban nőtt fel, sőt gyerekkorában egyáltalán nem kellett nélkülöznie, hiszen családja a középosztályhoz tartozott, édesapja, Bosco Izecson Pereira Leite mérnökként, édesanyja, Simone Cristina dos Santos pedig tanárnőként dolgozott.
A család néhány évvel a kis Ricardo (és a nála három évvel fiatalabb Rodrigo) születése után Sao Paulóba költözött, ahol a fiúk hamar barátokat szereztek maguknak, és naphosszat az utcán fociztak, szerényebb körülmények között élő társaikkal együtt.
A kis focisták (vagy zajos kamaszok, brazil kifejezéssel garotadák) az edzések után gyakran a Leite családnál uzsonnáztak, és bizony akadt olyan fiú, akinek ez volt az egyetlen aznapi étkezése. Ricardónak nem, mint ahogy öccsének sem, aki akkor még bizonyosan nem sejtette, hogy jó két évtized múlva az általa kitalált becenéven ismeri majd meg bátyját a világ.
Rodrigo ugyanis egyszerűen nem tudta kimondani az r betűt, így Ricardót nemes egyszerűséggel Kakának szólította - a nagyobbik fivérnek pedig annyira megtetszett ez a név, hogy azóta is ezt használja.
Az ifjú középpályás első egyesülete a Sao Pauló-i Alphaville Tenis Clube volt, onnan került a város első számú klubjához, a Sao Paulo FC-hez. Azt erős túlzás lenne állítani, hogy azonnal az SPFC legjobbjai közé tartozott, jobbára csak csere volt az utánpótláscsapatokban, akkor még egyáltalán nem emelkedett ki kortársai közül.
2000 októberében azonban kis híján kettétört Kaká pályafutása: a barátaival fürdőzött egy vízi vidámparkban, amikor egy szerencsétlen mozdulat következtében beverte a fejét a medence falába, és súlyosan megsérült a nyakcsigolyája. Egy ideig még az is kérdéses volt, hogy a fiatalember valaha lábra tud-e állni, de csodával határos módon meggyógyult, sőt két hónappal a baleset után már újra futballozott!
A Leite család mélyen vallásos, így természetesen Ricardo is, aki azonban csigolyasérüléséből való felépülése óta még erősebben hisz a Mindenhatóban, mint korábban. Minden egyes gólja után az ég felé emeli mindkét kezét, hálát adva Istennek a gyógyulásért, meze alatt pedig általában egy "Jézushoz tartozom" feliratú pólót visel. 2001-ben még nem hordta a trikót, igaz, nem is igen lett volna alkalma mutogatni, hiszen egyetlen percet sem játszott a januárban Sao Pauló-i kupát (az ottani legrangosabb utánpótlás-versenysorozat) nyert SPFC-ben.

2001-ben az U20-as vébén is megmutatta magát
Két hónappal később, 2001. március 7-én a Sao Paulo FC felnőttcsapata a Botafogo ellen lépett pályára a Rio-Sao Paulo torna döntőjében. A piros-fehérek vezetőedzője, Oswaldo Álvarez általános meglepetésre behívta a mérkőzésre készülő keretbe Kakát, sőt le is ültette a kispadra. Az első félidőben Donizete góljával a Botafogo került előnybe, és mivel az eredmény a fordulás után sem változott sokáig, a hajrában a tréner kockáztatott, és Fabiano helyére beküldte a szurkolók számára teljesen ismeretlen középpályást. Kaká pedig élt a lehetőséggel: alig több mint két perc alatt kétszer is betalált Wagner hálójába, így szinte egyedül nyerte meg a kupát csapatának (az egyesület történetében először).
Érdekesség, hogy akkoriban olyan, ma már világsztárnak számító labdarúgók szerepeltek a Sao Paulo FC-ben, mint az FC Barcelona Bajnokok Ligája-győztes jobbhátvédje, Juliano Belletti, az Arsenal FC középpályása, Júlio Baptista vagy a Sevilla FC csatára, Luís Fabiano. A találkozó után a győztes hadvezér büszkén nyilatkozta a mérkőzés hőséről: "Az emberek nem tudják, min ment keresztül ez a srác. Tavaly kis híján lebénult, mégis itt van. Azt azonban én sem tudtam, hogy ennyire jó focista."
Ez az egy mérkőzés azonban nem változtatta meg Kaká életét, a folytatásban sokáig nem volt képes rendszeresen kiemelkedőt nyújtani. A 2001-es brazil bajnokság negyeddöntőjében, az Atlético Paranaense ellen például annyira rosszul játszott, hogy edzője már az első félidőben lecserélte. Kaká sírva jött le a pályáról, az újságírók pedig már kimondták a verdiktet: csak egyszer jött ki neki jól a lépés, soha nem lesz belőle nagy játékos. "Igaz, hogy jóképű, de a fontos meccseken nem tudja hozni magát" - írta az egyik helyi lap Kakáról, aki akkor már országszerte a lányok kedvence volt, számos rajongói klubja is létezett Brazília több városában.
Volt azonban egy ember, aki még hitt Kakában: Carlos Alberto Parreira már akkor ódákat zengett róla, amikor először látta játszani, nem sokkal később egy mérkőzés után pedig úgy nyilatkozott: "Ebből a fiúból óriási játékos lesz." A korábbi (és későbbi) szövetségi kapitány szavait alátámasztották a statisztikák is: Ricardo első teljes idényében középpályás létére 26 bajnokin 12 gólt lőtt a bajnokságban, és Francával, a később a Bayer Leverkusenben is megfordult csatárral holtversenyben a csapat házi gólkirálya lett.
A következő, 2002-es idény (Brazíliában naptári év szerint, azaz tavaszi-őszi rendszerben rendezik a bajnokságot) még jobban sikerült Kaká számára: a még mindig csak 20 esztendős futballista megnyerte az állami pontvadászatot az SPFC-vel, és az országos bajnokságban is jól ment neki a játék. Mégis némi meglepetést jelentett, hogy régi "rajongója", Parreira meghívta a válogatottba, sőt az év első barátságos mérkőzésén, január 31-én, Bolívia ellen pályára is küldte. Márciusban, Izland ellen megszületett Kaká első gólja is a válogatottban, mégis sokakat meglepett, hogy a fiatal középpályás bekerült a japán-dél-koreai közös rendezésű világbajnokságra utazó keretbe.

Lucióval és Gilberto Silvával csókolja a világbajnoki trófeát
A magyar és olasz tévénézők többsége akkor még csak furcsa neve miatt jegyezte meg a 23-as számú brazil játékost (beceneve Itáliában is hasonló jelentéssel bír, mint nálunk), aki pályára is lépett a tornán: a Costa Rica elleni csoportmérkőzésen az utolsó 19 percre állt be Rivaldo helyére. Az egyenes kieséses szakaszban már nem lépett pályára, de természetesen így is világbajnok lett, az év végén pedig a leghíresebb brazil szaklap, a Placar a bajnokság legjobb játékosának választotta.
Nem csoda, hogy több európai sztárklub is felfigyelt az ifjú tehetségre; közülük az AC Milan konkrét ajánlatot is tett a Sao Paulónak, de a vezetők nemet mondtak, mondván, ha Kaká megismétli az előző idényben nyújtott teljesítményét, egy évvel később sokkal több pénzt is kaphatnak érte. Igazuk is lett, ráadásul nem is kellett egy teljes esztendőt várniuk minderre: Kaká tavasszal kilenc bajnokin két gólt szerzett, a nyarat pedig már csomagolással tölthette, ugyanis 2003 augusztusában mintegy nyolc és fél millió euróért Milánóba szerződött.

A piros-feketék 2002 őszén kinevezett vezetőedzője, Carlo Ancelotti eleinte a rutinos Manuel Ruí Costa és Rivaldo váltótársaként, tulajdonképpen cseréjeként számolt a fiatal brazillal, akinek a bajnokság és a Bajnokok Ligája jelentette kettős terhelés közepette néha majd fel kell váltania a portugált, illetve a brazilt, aztán majd évek múltán átveheti a helyét a kezdő csapatban.
A nyári felkészülés során azonban Kaká remek formában játszott, Ruí Costa és Rivaldo viszont nem parádézott, ráadásul előbbi egy kisebb sérülést is összeszedett, így a bajnokság első fordulójában Ancelotti (az edzőmérkőzéseket és a tréningeket nem látogató szurkolók nagy meglepetésére) az új fiút jelölte a kezdőcsapatba, a veterán irányítók viszont csak a kispadon kaptak helyet.
A húzás bevált, hiszen a piros-feketék 2-0-ra győztek Anconában, Kaká pedig jól játszott, így a mester a portugál felépülése után is "kénytelen" volt helyet szorítani neki a csapatban: a második fordulóban, a Bologna FC ellen ugyan csak Ruí Costa szerepelt, a következő két összecsapáson viszont már mindketten ott voltak a pályán, Kaká a középpálya bal oldalán szerepelt, Clarence Seedorf helyén.

A Milanban hamar közönségkedvenc lett
A fiatal brazil itt nem érezte igazán jól magát, így az ötödik fordulóra Ancelotti visszarakta a brazilt irányítónak, Ruí Costának pedig maradt a kispad. Ez nagyon bátor húzásnak tűnt, hiszen az ellenfél a városi rivális FC Internazionale volt, de hamar kiderült, hogy az edző ismét jól döntött: Kaká a mezőny egyik legjobbja volt, sőt gólt is szerzett (első találatát a Serie A-ban) a 3-1-re megnyert milánói rangadón.
Mégis csak novemberre sikerült megszilárdítania a helyét végleg a kezdő csapatban, a szezon hátralévő részében csupán kétszer hiányzott a bajnoki címet nyert gárdából, és a gólokkal sem maradt adós: összesen tízszer talált az ellenfelek kapujába a 2003-2004-es bajnokságban, ezzel harmadik lett a házi góllövőlistán a 24 gólos Andrij Sevcsenko és a 12-szer eredményes Jon Dahl Tomasson mögött.
Kaká gólerősségéhez nagyban hozzájárult, hogy Filippo Inzaghi sérülése miatt tavasszal gyakran számára szokatlan szerepkörben, csatárként szerepelt, de - mint a számok is mutatják - elég jól megoldotta a feladatot. Legjobb meccse a szezonban saját bevallása szerint az Inter elleni második városi rangadó volt 2004. február 21-én, amikor a Milan 3-2-re győzött, többek között Kaká bombagóljának és pazar játékának köszönhetően.
Klasszisát jelzi, hogy januárjában tulajdonképpen miatta adták el Rivaldót a Cruzeirónak, hiszen az aranylabdás az őszi idény folyamán egyetlen percre sem fért be a Milanba. Az esztendővel korábban még teljesen ismeretlen fiú tudását az újságírók is elismerték, olyannyira, hogy az idény végén őt választották a Serie A legjobb játékosának.
A 2004-2005-ös szezonban is kihagyhatatlan volt Kaká a piros-feketék kezdő csapatából, és 36 bajnokin hét gólt szerzett, mégis sokan fanyalogtak, mondván, "nem rossz a srác, de nem olyan jó, mint tavaly volt". A fiatal sztár később így vallott arról az évadról: "Sok dolog megváltozott, többek között az újságírók hozzáállása is a személyemhez. Ha az előző szezonban bemutattam egy trükkös sarkazást, akkor másról sem szóltak a sporthírek, minthogy Kaká milyen varázslatos dolgokat művel a labdával.
De a mostani szezonban már semmivel sem tudtam meglepni a zsurnalisztákat. Az igaz, hogy első idényemben több alkalommal sikerült bevennem az ellenfél kapuját, viszont a mostaniban sokkal több gólpassz és alázatosabb csapatmunka fűződött a nevemhez. Borzasztó nehéz minden meccsen valami újdonsággal szolgálni, de azt gondolom, az idén sokkal jobb munkát végeztem éppúgy a bajnokságban, mint a Bajnokok Ligájában. Úgy érzem, beértem játékosként, mert rengeteget tanultam az utóbbi két évben."
Ha már a Bajnokok Ligáját említette Kaká, nem mehetünk el szó nélkül az isztambuli döntő mellett, amely máig fájó emlék minden Milan-játékos, így a brazil számára is: "Ilyen a foci. Néha meg lehet nyerni egy meccset egy utolsó pillanatban begyötört góllal, máskor úgy is lehet valaki győztes, hogy nagyságrendekkel rosszabbul játszott riválisánál az egész mérkőzésen. És ezek szerint úgy is ki lehet kapni, ahogy mi tettük azt Isztambulban. Az angolok a második játékrészben sem uralták a játékot. A három góljuk közül egy volt - a harmadik -, ami valóban a képességüknek és az erejüknek volt köszönhető. A másik kettőt, hogy úgy mondjam, mi adtuk nekik azokat ajándékba. Abszolút nem érdemelték meg a győzelmet. A döntő előtt három alkalommal láttam őket játszani, és láttam, hogy nagyszerű a védelmük és mesterien alkalmazzák a kontratámadásokat. A döntőben azonban mindezekből semmit nem valósítottak meg, mégis nyertek büntetőkkel."

Huszti Szabolcs is megtapasztalhatta, hogy milyen nehéz megállítani
Kaká az isztambuli rémálmot Németországban próbálta feledni, a Konföderációs-kupán. Ez nem biztos, hogy sikerült, az mindenesetre tény, hogy a tornán Kaká kiválóan játszott: csapata mind az öt mérkőzésén a kezdő csapat tagja volt, az argentinok ellen 4-1-re megnyert döntőben gólt is szerzett. Amikor a magasba emelte a trófeát, minden bizonnyal eszébe sem jutott, hogy ezt a mozdulatot a következő 12 hónapban egyetlen alkalommal sem ismételheti meg, hiszen a 2005-2006-os idénynek az AC Milan a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája megnyerésének reményében vágott neki, a brazil válogatott pedig a nyári világbajnokság első számú esélyesének számított.
A három aranyérem közül a leghamarabb a scudetto úszott el, pedig Kaká mindent megtett azért, hogy az AC Milan bajnok legyen: az egész szezonban kiválóan játszott, a Serie A-ban mindössze két összecsapásról hiányzott, és 14 gólt szerzett, csupán hárommal kevesebbet, mint Alberto Gilardino, és mindössze öt találattal maradt el a házi gólkirály, Sevcsenko mögött. A Juventus FC-t azonban így sem volt esélyük utolérni a piros-feketéknek: a torinóiak végül hárompontos előnnyel értek célba.
A Bajnokok Ligájában (részben a sorozat jellegéből adódóan) jóval tovább volt esélye a Milannak a végső győzelemre, hiszen a csoportmérkőzéseket (ha nem is könnyen), de letudták az olaszok, sőt a Bayern München elleni nyolcaddöntő sem okozott gondot az Ancelotti-gárdának (Kaká fantasztikus gólja döntötte el végleg a visszavágót), amely a négy közé jutásért már alaposan megszenvedett az Olympique Lyonnal, de végül legyűrte a franciákat, és bejutott az elődöntőbe. Ott azonban az FC Barcelona két drámai mérkőzésen 1-0-s összesítéssel elbúcsúztatta a piros-feketéket, így Kaká egyetlen reménye egy jelentős trófea megszerzésére a németországi világbajnokság maradt.
A szuperfavorit brazilok első mérkőzését éppen a Milan középpályása döntötte el: Kaká góljával nyert 1-0-ra a horvátok ellen a címvédő, amely ugyan nem varázsolt, de hozta a kötelezőt. Akárcsak az ausztrálok és a japánok ellen, így a selecao csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe. Ott Ghána ellen is folytatódott a menetelés, de a legjobb négy közé jutásért a franciák megállították a brazilokat, akik így még érmet sem szereztek a világbajnokságon.

Ronaldóval szomorkodik a vb-búcsú után
Kaká számára tehát egyértelműen csalódást jelentett a 2005-2006-os idény, illetve a tavalyi nyár, ez az időszak sem múlt el azonban örömteli esemény nélkül Ricky életében: 2005. december 23-án Rio de Janeiróban ugyanis feleségül vette szerelmét, a 18 esztendős Carolina Celicót. Esküvőjén szinte a teljes brazil válogatott megjelent, Ronaldo, Dida, Roque Júnior, Zé Roberto és Cafú mellett ott volt a Milanból Clarence Seedorf (brazil menyasszonyával) és Serginho is.
A vébé után azért került középpontba, mert a Real Madrid frissen megválasztott elnöke, Ramón Calderón a kampány során többek között azt ígérte a szurkolóknak, hogy megválasztása esetén Kakát Madridba csábítja.

A gyengébb őszt produkáló Milanban a jobbak közé tartozott
A Milan azonban természetesen nem engedte el egyik legjobbját, és az ősszel az is kiderült, hogy ez remek döntés volt, hiszen Kaká kiváló formában futballozott: a selecaóban továbbra is alapember maradt, azt argentinok elleni barátságos mérkőzésen például fantasztikus szólógólt szerzett, és a Milant is szinte egymaga vitte a hátán, főleg a Bajnokok Ligájában remekelt, az RSC Anderlecht ellen idegenben győztes találatot ért el, hazai pályán pedig mesterhármast vágott. Az évet tekintve sokkal jobban játszott, mint például Ronaldinho, balszerencséjére azonban klubjával semmilyen trófeát nem nyert.